A Zenit szőlőfajtát 1990-ben telepítette édesapánk, amiben mi is részt vettünk. Emlékszünk, hogy alapos kutatás, információ gyűjtés előzte meg a választást. Igazán sokféle bort lehet belőle készíteni: könnyebb száraztól, a hömpölygő testes boron át egészen a mazsolás szőlőből készített kései szüretelésű édes, vagy akár bizonyos években az aszúborig. Az utóbbi években már inkább narancsbort készítünk belőle. Az említettek mindegyikét kipróbáltuk az évek folyamán és végül is most úgy gondoljuk, hogy a narancsbor lesz a borstilus amivel folytatjuk a tanulást.
Saját tapasztalatink a Zenit szőlőfajtával
A termesztés szempontjából a birtokunkon a legkevesebb odafigyelést igénylő fajta. Laza lombkoronája, ritka levélzete mindig szellőssé teszik a fürtzónát. Fürtjei nem záródik teljesen, ha permetezni kell a fürt belső részébe is jut. Ami igazán értékes az az, hogy igen vastag a bogyóhéja. A legcsapadékosabb években is tudtunk egészséges szőlőt szüretleni. Ha nagy meleg van, akkor inkább többed, szó szerint mazsolásodik, ami rendkívül koncentrált és zamatos. Ha esős és napos idő váltakozik, akkor inkább aszúsodik. Nem volt még olyan év az elmúlt több mint 30 évben, hogy ne tudtunk volna belőle tiszta ízű bort készíteni. 2014-ben például, amikor nagy őszi esők voltak 19-es mustfokkal szüreteltük. Ebből már látszik, hogy jó cukorgyűjtő képességű. Ha gyommentesen van tartva akkor 24-25 mustfok az átlag, ha úgy műveljük mint az elmúlt 10 évben akkor körülbelül 20 mustfok. Ez tulajdonképpen bőven elég is.
Borkészítés és a Zenit
A vastag héjból a narancsborkészítés során remek aromákat nyerünk. A Zenit bora, ellentétben a többi Z-s rokonával nem illatos, inkább neutrális. És ez jó. Nagyon erős és tartós szerkezetű bort ad. Hosszú ideig érlelhető. Legutóbb a 23. évében járó palackot kóstoltunk belőle. Igaz, alkalmas könnyű reduktív bor készítésére, de szerintünk kár érte.
Magja mindig beérik, nincsenek benne zöld áranyalatok. Édes-kesernyés az íze.
Mások a Zenitről
„A zenit magyar nemesítésű fehérborszőlő-fajta. 1951-ben nemesítette Király Ferenc az Ezerjó és a Bouvier keresztezésével létrehozva. Szinonim neve: Badacsony 7.
Fekvés és talaj iránt közepesen igényes, közepesen fagytűrő, rothadásra kevésbé hajlamos, viszonylag szárazságtűrő, kevés zöldmunkát igényel. Levele 5 karéjú nagyméretű, sötétzöld, hólyagos. Laza lombozatot nevel, erős növekedésű. Középérésű. Fürtje közepesen nagy (100 g), vállas, kissé laza, feketén pontozott.
Aszúsodásra hajlamos. Bora kellemes illatú, zamatokban gazdag harmonikus savakkal.
A Badacsony névre keresztelt sorozat egyik jellegzetes fajtája. Állami elismerésére 1976-ban került sor. Egyre népszerűbb fajta, köszönhetően jó termesztési adottságainak, megbízható termőképességének, valamint a jelenlegi borízlésnek, mely inkább az illatos-zamatos, harmonikus savú boroknak kedvez.
Kedveli az ásványi anyagokban gazdag, vulkáni talajokat, bora ezeken a területeken – kis hozam mellett – elegáns, finoman gyümölcsös, ásványos, harmonikus savszerkezetű. Érése szeptember első felére tehető, bőtermő, aszúsodásra hajlamos. Levele nagyméretű, sötétzöld, fürtje közepesen nagy, vállas, bogyói kicsik, zöldes fehérek, pontozottak. Nem túl zöldmunka-igényes fajta, azonban rendkívül fagyérzékeny, ezt a tulajdonságát a fekvés kiválasztásakor mindenképpen szem előtt kell tartani.
Bora illatban, zamatokban és savakban gazdag, íz- és illatjegyeiben elsősorban fűszerek, fehér húsú gyümölcsök, és borsmenta dominálnak. Bár hajlamos az „ellágyulásra”, mégis több éves érlelést igényel, hogy igazi karakterei kibontakozhassanak.”