„A hatvanas években az ország legnagyobb felületen termesztett fajtájaként a nemesítők érdeklődésének körébe került. Maga a fajta öreg, ezért sokféle változatában él. Közvetlenül a II. világháború után még nagy felületen termesztették, de tőállománya mozaikossá vált. Részben megbetegedtek, részben pedig mutációk hatására változtak a tőkék. A kadarka szőlő feljavítása kétféle nemesítési módszerrel kezdődött. A fajta jellegének megtartása mellett a pozitív tulajdonságú tőkéket szelektálással emelték ki. A másik módszer a hibridizáció, mellyel génállományát pozitív tulajdonságokat örökítő fajtákkal gyarapították, kombinálták.
A szelekciós nemesítés
A módszerrel az öreg ültetvény tőkeállományát tanulmányozva a pozitív anyatőkéket emeljük (szelektáljuk) ki és szaporítjuk tovább ivartalan úton, vegetatív növényi részekkel. Így a tulajdonságok nem hasadnak és fenntarthatók. A szelekció célja olyan változatok kiválasztása, amelyek biztonságosan teremnek, fürtjeiket beérlelik, jó színanyagot hoznak, kevésbé rothadnak. A kisebb bogyók és a laza fürtfelépítésű fürtök jobban színeződnek, kevésbé rothadnak, a lé mennyiségéhez viszonyítva a fűszeres ízekben gazdag héj aránya jobb. Az Országos Szőlő- és Gyümölcsfajta Szelekciós Felügyelőség 1958-tól dr. Kozma Pál vezetésével a klóntípus-szelekcióval javította a szőlőfajtákat. A tőkekiemelés előtt tanulmányozták a virágtípusokat, s a szerint csoportosítva a fajta típusait, azok csoportjait együtt szaporították a fajtán belül. A módszert Kozma a furmintra és a kadarkára dolgozta ki. Ennek virágbiológiai elméletét és magyarázatát 1948-ban Kecskeméten (Miklóstelepen) a kadarka fajtánál alapozta meg.
Az 1950-es évektől a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kutatóállomásain dr. Németh Márton irányításával egyedi vagy klónszelekciót végeztek sok fajtánál, köztük a kadarkánál is. Pécsett és Kecskeméten születtek a legértékesebb kadarkaklónok.
Az 1960-as években bevezetett nagyüzemi szőlőtermesztés kiszelektálta a termesztett fajták közül a kadarkát. Területe visszaszorult és a világfajták (cabernet sp., merlot, pinot noir stb.) terjedtek el az új telepítésekben. A kadarkát már kezdtük elfelejteni. Szerencsére igen öreg ültetvényekben az országban még sok helyen fennmaradt. Ezek az ültetvények igen alkalmasak a szelekcióra.
A Széchenyi-terv kutatási programjának keretében 2001-től a szőlőnemesítők (Hajdu Edit, Kozma Pál) Kecskeméten és Pécsett újraindították a kadarka régi ültetvényeinek felderítését, szelekcióját, nagy teljesítményű klónok kiemelését. Ma már a termesztési értékeket vizsgáló kísérletekben sorakoznak a kadarka klónjai, klónjelöltjei. Ezek a klónok levéltípusban, fürttípusokban, bogyó- és fürtméretekben, ízük intenzitásában variálnak. Ennek genetikai hátterének vizsgálatára és igazolására DNS-markerekkel végzünk vizsgálatokat.
A szelekcióval fenntartjuk az évszázadok alatt kialakult pluszvariánsokat, s minél többet, hogy ezek együttes termesztésével ízekben igen gazdag, a fajtára jellemző borokat állítsunk elő. Eddig államilag minősített klónok: Kadarka P.9 (Fűszeres Kadarka, 1969), Kadarka Kt.4 (1958) és a Kadarka Kt.3 (2007).
A keresztezéses nemesítés
Ez a nemesítési mód alkalmas a tulajdonságok kombinálására. Nemesítőink (Kozma, Kurucz, Csizmazia) sok hibridet állítottak elő. A kadarka fajtát színanyagának fokozásához festőlevű fajtákkal keresztezték (Muscat Bouschet, Petit Bouschet, Teinturier). A szárazságtűrését a sauvignon blanc-nal fokozták. A Csaba gyöngye és a Medoc noir fajták génanyaga a termésérés koraiságát biztosította. Fagytűrését a Muscat ottonel és a kékfrankos emelte magasabb szintre.
A hibridek között van fehérbort és vörösbort adó, ez utóbbiak sorában festőlevűek is találhatók. Fehérbort adó hibridek: Szirén, Echo, K.9, K.13.
Vörösbort adó hibridek: Bíbor kadarka, Kármin (festő), Rubintos, Turán (festő).”
Forrás: Dr. Hajdú Edit, Budapesti Corvinus Egyetem, Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Kecskemét