„A Kárpátok koszorúzta Magyarhonban sok híres borvidékhez kötődik a kadarka borszőlőfajta. Pedig nem őshonos itt, mégis a hungarikum csoport tagja lett, mivel több száz éve meghonosodott, ismert és elterjedt hazánkban. Versek szólnak, nóták zengenek róla.
A kadarka a Földközi-tenger vidékéről, a Skodari-tó mellől indult, s hosszú utat járt be, amíg a Balkánról egészen Magyarország északi borvidékéig elterjedt. A várnai csata (1444) után a törökök elől menekülő rácok hozták magukkal és szaporították, terjesztették sajátos termesztési és borkészítési módjával együtt.
A fej- vagy bakművelésre kialakított, sűrű állományú ültetvényekben szépen tenyészett saját gyökéren vagy oltványon, homokon vagy löszön egyaránt. Rendkívül adaptív adottságaival évszázadokat élt túl a szárazföldi éghajlatunkra jellemző száraz és csapadékos, forró és fagyos periódusokon át.
Elterjedésének és múltjának tanúi a több száz éves ültetvények a Vajdaság területén, a Ménesi, a Csongrádi, a Kunsági, a Szekszárdi, Tolnai és a Villányi borvidéken, ahol nagy becsben tartották és tartják ma is. A fajta sokféle hasznosítású. A gyümölcse finom, friss fogyasztásra kellemes.
Bora akár rozé, siller- vagy vörösborként fűszeres, különleges, egyedi, a magyar ember ízlésvilágához illő. Bora iránt külföldről is hallatlanul nagy az érdeklődés.
Nagy szerepet játszott, szőlőtermesztésünkben, borászatunkban és borkultúránkban, a magyar borvidékek hírének öregbítésében.
A kadarka rendszertani besorolása
A természetes rendszer szerint a kadarka a Vitis vinifera L. fajon belül a convarietas pontica (földközi-tengeri csoport) subconvarietas balcanica (a Balkán területén keletkezett) provarietas mesocarpa (a Kárpát-medencében elterjedt) és a subprovarietas dalmatica rendszertani csoportokhoz tartozik (Németh, 1970).
Alfajtái csak a kék kadarkának ismertek, melyek a következők: csillagvirágú kadarka, fügelevelű kadarka, kereszteslevelű kadarka, kordoványos kadarka, kupakos kadarka, lúdtalpú kadarka, teltvirágú kadarka, terméketlen kadarka. A népnyelv beszél hím-, nőstény- és bolondkadarkáról is. Klónjai az államilag minősített Kadarka Kt. 4 (1958) és a Kadarka P.9 (1969). Az alapfajta helyett a minősített klónok szaporíthatók.
A kadarka elterjedése
A kadarka a XV. században két úton került hazánkba. Az egyik útja a Szerémségen, Villányon, Pécsett, Szekszárdon, Budán, Szentendrén, Gyöngyösön át Egerbe vezetett. Igen híres kadarkakultúra alakult ki a budai Tabánban, ahol Buda visszafoglalása után (1686) betelepedett rácok termesztették igen nagy területen. Finom fűszeres borával híressé tette a Szekszárdi borvidéket, ahol még ma is komoly becsülete van a fajtának. A másik útja a Ménesi borvidék felé vitt, és annak leágazásában terjedt el Csongrád és Kiskőrös felé.
A szakirodalomból tudjuk, hogy az 1800-as évek elején a magyar borvidékek szőlőültetvényeiben a terület 75%-ának volt a fajtája, majd ez a terület a filoxéravésznek, a külföldi szőlőfajták behozatalának és a művelésmód váltásának köszönhetően rohamosan lecsökkent. Az alábbi táblázat adatai erőteljes területcsökkenését mutatják a fajtának, különösen a XX. században. Magyarországon kívül jelentős felületen termesztik a Balkán államaiban, közöttük Bulgáriában, Szerbiában, Románia déli részein és Albániában.
| Év | Területe (ha) | Aránya (%) |
| 1955 | 55 249 | 27,5 |
| 1960 | 47 000 | 23,4 |
| 1970 | 28 000 | 18,1 |
| 2002 | 993 | 1,1 |
| 2009 | 666 | 0,9 |
| (Csepregi–Zilai, 1988; Hajdu, 2003; HNT,2009) |
A kadarka névsokasága
A nyelvészek és az ampelográfusok sokat foglalkoztak a szőlőnevekkel. A kolozsvári Péntek János szerint a szőlőismeret elemei a nevek, mert népi tudást és bölcsességet is takarnak. A név szellemi kincs, és része a népi kultúrának ugyanúgy, mint a népköltészetnek vagy a népművészetnek, s figyelmet érdemel (Kiss, 1991). Az „elnevezés-rengeteg” a fajtáknál néha zűrzavart okoz, ugyanakkor nyelvjárásokat tükröz, és arról is tanúskodik, hogy sokfelé ismerik és terjesztik.
A kadarka a szőlő egyik genotípusának, azaz a fajtának a tulajdonneve, az egyedi azonosítás nyelvi eszköze. Ezért nagybetűvel illenék írni, még ha a jelenlegi magyar helyesírási szabályzat nem is ezt írja elő. A tulajdonnévnek a jelentése mellett hangulata is van, ezért szép, kedves, hangulatos (Bárczi et al., 1967).
A kadarka helynévi származású szőlőnév, mert a Skäder (albániai Shkodër – Szkutar) városnév származékszava (Rácz, 1997).
Németh Márton (1970) ampelogárfusunk is Albániából származó fajtának tartja. Csepregi-Zilai (1988) szerint több szakíró a Skutaritól, Isztambul város kis-ázsiai felétől származtatja, melynek törökül Üszküdar, délszlávul Skaderi a neve.
A kadarka szinonim nevei Németh (1970) és Rácz (1997) szerint: gadarka, cadarca, kadar, kadárka, kádárka, skadárka, kadarka nera, kadarka noir, cadarca neagra, kadarka crna, szkutariner noir, tokay bűnero dei scutari, blaue ungarische, kadarka bleu de Hongrie, fekete budai, fekete cigány, fekete linka, jenei fekete, kadar, kadárka, törökszőlő, csetereska, negru moale.
A fajta leírása
Tőkéje középerős növekedésű, kevés vesszőt nevel, és azok egyenesen, mereven nőnek. A vesszői vastagok, rövid ízközűek, érdesek, barázdáltak. Színük barnásszürke, a nódusznál sötét, alig hamvas, csíkos.
Rügyei középnagyok, középbarnák, hegyesedők, hegyük gyapjas. A fakadó rügy vörösesbarnás-zöld, nemezesen gyapjas. Vitorlája bronzos-sárgás zöld, gyapjas, levélkéi homorúak-kiterítettek.
Levelének lemeze középnagy, osztott karéjos. Karéjainak száma 2–5. Vállöble középmély, O alakú, alapját a levéllemez határolja. A levél felső oldalöblei mélyek vagy középmélyek, az alsók sekélyek és nyitottak. A felülete haragos sötétzöld, hullámos, szövete kemény és merev, fényes, zsíros tapintású, ráncos és hólyagos, pókhálós. A levéllemez fonákja bársonyos és gyapjas. Erezete zöld és részben vörös. A levél ősszel pirosra színeződik, zöldes foltokkal. A levél széle csipkés-fűrészes, ritkán és mélyen bemetszett.
A levél éle pillás. A levélnyél barnászöld, pókhálós és rövid. Virágzata fürt, szárcsomókból fejlődik, és háromszoros elágazású. Virága hímnős, termője gömb alakú. Kozma (1954) kutatásai szerint több virágtípusa ismert. Az érett fürt középnagy (150 g), vállas, néha hengeres és tömött. A fürtkocsány
rövid, törékeny, középvastag, vastagodása egyenletes.
Bogyói középnagyok (2,1 g), gömbölyűek. A bogyóhéj kékesfekete, pontozott, feltűnően hamvas, vékony. Húsa puha, lédús, fűszeres. A bogyókocsány középhoszszú, középvastag, kúp alakú és paraszemölcsös. A bogyóecset középhosszú és rózsaszín.
A magja középnagy, megnyúlt, szürkésbarna, törzse tojásdad vagy szív alakú, csőre rövid.” …
Forrás: Dr. Hajdú Edit, Budapesti Corvinus Egyetem, Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Kecskemét