„Azt hiszem, mindnyájunk előtt ismeretes, miszerint a legnemesebb szőlőfaj is — ha művelésében elanyagoltatik — degenerál, rosszabb és silányabb lesz és ezen átváltozás következtében levelei is gyakran egészen megváltoznak. Viszont azt is tudja mindenki, hogy egy egészen elvadult erdei vagy szigetről vett szőlő, ha rendes és figyelmes cultura alá vétetik, évről évre javul s bogyóiban úgy mint leveleiben utoljára bizonyos állandóságot nyer.
A culturán kivül sokat változtathat egy fajon az éghajlat és a talaj mineműsége is. Ha pl. tőlünk Olaszország déli részére vinnék a kadarkát és 30—40 év múlva visszahoznák — kétséget sem szenved, hogy jó ideig nálunk is korábban élnék s miután egész habitusa is változást fogott szenvedni a déli clima alatt: könnyen és jogosan elneveztethetnék az ily új faj akár korai, akár olasz kadarkának.
Ezen eset számtalan fajjal történt már meg, főleg gyakoroltatik még ma is a Malvasiákkal és a Chasselasokkal. A rajnamelléki bortermelők egyhangú véleménye szerint a felséges bort szolgáltató ,,rajnai messiing”, továbbá az itt igen elterjedt „elbling” erdőből hozott vadonczokból lőnek nevelve és a mai tökélyre fejlesztve. A legtöbb franczia autoritás szerint a nagy burgundi ,,Gamay” egy a földközi tengeren levő Iviza nevű szigetről hozatott 1760 körül, mint fekete vadszőlő. A művelés alatt értjük pedig a jó elültetést, az illető fajnak legalkalmasabb talaj-eltalálását, a kellő talajbeli megmunkálást, az észszerű trágyázást és metszést. — Hatásunkon kivül eső tényezők ezenkívül az éghajlat melegsége, a fekvés védettsége és talaj minősége is.”
Forrás: Boráaszti Lapok – 8. évfolyam – 21.szám – 1881.07.30 – Molnár István